A Parc du Cinquantenaire egy városi közpark Brüsszelben, az Európai Unió intézményeinek kerületétől keletre. Az N3-as számú belga főútvonal és a kelet–nyugati irányú metróvonal alagútban a park alatt halad át.A parkBelgium 1880-ban ünnepelte függetlenné válásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból II. Lipót belga király világkiállítást szeretett volna Brüsszelben szervezni. A világkiállítás színhelyéül egy belvároson kívül eső, volt katonai gyakorlótérre esett a választás, melyet Linthout-mezőnek hívtak. A kiállításon a világ láthatta volna, hogy az új belga állam szépen fejlődik és képes megtalálni megfelelő helyét Európa fontos nemzetei között. A 19. század második felében II. Lipót megszerezte Kongó területét Afrikában, ez tekintélyes gazdasági lehetőségekhez juttatta őt. Elhatározta, hogy ezeknek egy részét arra használja, hogy Brüsszelt fontos európai város képére formálja. Ezen elhatározás egyik eredménye volt az 50 éves évforduló parkja imponáló emlékműveivel.A DiadalívA park leglátványosabb emlékműve természetesen a Diadalív. Azért építették, hogy ábrázolja Brüsszel dicső múltját. Továbbá új városkapuként is szolgált a városba kelet felől, az újonnan épített Tervuren sugárúton érkezők számára. Az 1880-as világkiállításra tervezték, de még hosszú időnek kellett eltelnie befejezéséig. 1880-ra csak az oszlopok alapjai készültek el. A világkiállítás alatt a hiányzó nagyobbik rész faszerkezettel volt kipótolva. A következő években az építés és a befejezés állandó vita tárgya volt a király és a kormány között. A belga kormány ugyanis nem akart olyan sok pénzt költeni egy szemükben szükségtelen emlékműre. Végül magántőke segítségével, melyhez a király biztosította a pénzt, 1905-re fejeződött be az építkezés, éppen időben Belgium függetlenségének 75 éves évfordulójára.
Parco del Cinquantenario
0 meter
AutoWorld is een absolute aanrader! De basiscollectie is veelzijdig en interessant. D...
Cinquantenaire
0 meter
AutoWorld is een absolute aanrader! De basiscollectie is veelzijdig en interessant. D...
Cinquantenaire
0 meter
Mooie groene long in het centrum van Brussel met een aantal interessante monumenten. ...
Parque del Cincuentenario
0 meter
Mooie groene long in het centrum van Brussel met een aantal interessante monumenten. ...
Jubelpark

Парк пятидесятилетия
0 meter
Lindo e bem cuidado, esse parque em Bruxelas vale muito a pena de ser visitado Fomos...
Parque do Cinquentenário
0 meter
Mooie groene long in het centrum van Brussel met een aantal interessante monumenten. ...
Cinquantenaire
0 meter
Een van de mooiste plaatsen van Brussel met verduiveld goede musea. Een absolute Must...
Jubelpark
0 meter
AutoWorld is een absolute aanrader! De basiscollectie is veelzijdig en interessant. D...
五十周年纪念公园
0 meter
Lindo e bem cuidado, esse parque em Bruxelas vale muito a pena de ser visitado Fomos...
Parc du Cinquantenaire
0 meter
Mooie groene long in het centrum van Brussel met een aantal interessante monumenten. ...
Arc du Cinquantenaire
31 meter
Arcade du Cinquantenaire or Arcades du Cinquantenaire is a monumental triple arch in ...
Schuman-rondpunt
655 meter
Het Schumanplein of Schuman-rondpunt is een plein met een grote rotonde in de Europ...
Robert Schumanplein
655 meter
Het Schumanplein of Schuman-rondpunt is een plein met een grote rotonde in de Europ...
Rond-point Schuman
655 meter
Le rond-point Robert Schuman est une place et un rond-point important situé sur la co...
Rond-Point Schuman
655 meter
Le rond-point Robert Schuman est une place et un rond-point important situé sur la co...
Schuman roundabout
656 meter
Schuman Roundabout, or Schuman Square, is a roundabout at the end of Rue de la Loi in...Voeg deze kaart toe aan uw website;
We gebruiken cookies en andere trackingtechnologieën om uw browse-ervaring op onze website te verbeteren, om u gepersonaliseerde inhoud en gerichte advertenties te laten zien, om ons websiteverkeer te analyseren en om te begrijpen waar onze bezoekers vandaan komen. Privacybeleid